A meddőség már nem tabu?

Egyszer, még mielőtt a szülészemet is számba vettem volna, egy papírra vetettem, hány nőgyógyásznál jártam életemben. Tizenhétnél. Sosem volt több problémám, mint más nőnek, de amikor gyereket szerettem volna, válogatós lettem. Az egyiknek a stílusa, a másiknak a kora, a harmadiknak az álszent lelkesedése, a következőnek a lepukkant magánrendelése volt a válóok. Ok, amivel időt nyertem és haladékot arra, hogy igazán jó helyen keresgéljek. Ne az orvosok, módszerek, a külvilágban érő hatások között, hanem saját magamban. Ott, ahova egyetlen orvos sem lát. Nincs az a műszer, ami rávilágít összefüggésekre, ami felold gátakat, ami meggyógyít fájdalmas sebeket. Csak én magam, és az idő. 

A statisztikák szerint minden negyedik pár meddő ma Magyarországon. Számos olyan adat található az interneten,- bárki által hozzáférhető okfejtéssel alátámasztva,- amely egyrészt megnyugtató azok számára, akik ezzel a problémával küzdenek, hisz nincsenek egyedül; másrészt felvet néhány komoly kérdést. Ha a világ, amelyben élünk ma, ilyen tendenciák mellett fejlődik tovább, elképzelhető az az utópisztikus állapot, hogy a fejlett országokban csak és kizárólag mesterséges megtermékenyítés által születnek majd gyerekek a jövőben? Ha ennyire megnőtt az allergiások, hormonális zavarokkal küzdők, elhízással küszködők, keringési betegségben szenvedők száma, ami a mai kor életviteléből, a környezeti hatásokból és a táplálkozásunkból adódik, akkor mégsem olyan meglepő ez az új betegség, ami lassan mindannyiunk ismeretségi körében természetesnek számít?

A meddőség már nem tabu többé. Manapság nincs idő a hallgatásra, a bezárkózásra, az évekig tartó csendes várakozásra. Mindenki, aki egy éven belül nem termékenyül meg várakozásainak megfelelően, orvoshoz vagy más segítséghez folyamodik. Szerencsére az emberek szótárában már nem cseng ismeretlenül a lombik, a mesterséges megtermékenyítés, vagy a beültetés kifejezés. Már hallottak ilyenről, esetleg látták a tévében. Tudják, hogy van ilyen, tudják, hogy akinek a természet nem adja meg a gyermekáldást, van lehetősége a segítségre.

Míg évszázadokkal korábban fel sem merült, hogy a gyermektelen házasságok felelőse a férfi is lehet, és erre vonatkozóan vizsgálatokat sem tudtak végezni, a meddőség bélyege csak a nőket illette. Az élet természetes rendje szerint a férjhez menetel után a gyerekszülés kellett volna, hogy következzen, s azt, aki erre nem volt képes záros határidőn belül, értéktelenebbnek tartották. Természetes érzés, hogy manapság is ezt éli át egy nő, hisz amióta világ a világ, a nők dolga az utódok nevelése volt. Minden átalakulóban van. Az élet annyit változott rövid időn belül, a nők helyzete annyira zavaros még mindig, hogy képtelenség a társadalomtól elvárni, hogy ilyen tempóban alkalmazkodjon a 21. századi jelenségekhez. Vagyis, nem tabu a lombik kifejezés, mindenki ismer meddőséggel küzdő párt, de valahogy mégsem tudjuk, mit kezdjünk vele. Kérdezgessük őket? Vajon melyik stádiumban járhatnak: lelkesek, vagy már feladják lassan és ezért inkább kerüljük a témát velük? Esetleg, elmondhatjuk, ha valamilyen ötletet, kezelést tudunk ajánlani, vagy tolakodásnak veszik?

A rokonok, barátok, a kollégák érintettek lehetnek egy meddőségi kezelésben részt vevő nő életében. Saját tapasztalatom szerint minden nő, anya, vagy leendő anya, esetlen nagymama egy -egy szóval, kérdéssel, vagy éppen nem kérdezéssel rengeteget segíthet a kudarcok, akadályok legyőzésében. Nem a részletekre kíváncsiak, hiszen átérzik, milyen fontos feladatot teljesít éppen az a nő, aki a vizsgálatok miatt hiányzik a munkahelyén, esetleg sír, vagy éppenséggel rosszullétre hivatkozik. Észre kell venni, ki az, akivel lehet beszélni, és ki az, akivel nem érdemes. A kéretlen, tapasztalatlan tanácsokat illendően meg lehet hallgatni, de az információk felhasználása úgyis döntés kérdése. Mégis, sokszor jön olyan mondat, ami tovább terel.

Ahol nem tabu a meddőség egyetlen részlete sem, az az  internetes fórumok, csoportok beszélgetései. Hiányzó segítségnek tartom a meddőségi intézmények működésében a lelki segítséget, ami egyrészt érthető, hisz ott orvosok, biológusok dolgoznak, másrészt a sikert hátráltató tényező. Nincs kivel beszélnie a meddőségi osztályokon ücsörgő nőknek. Csak ideiglenes sorstársakat találhatnak a váróteremben. A megoldást azonban az internet helyett is a személyes, emberi kapcsolatokban érzem, olyan meddőségi csoportok indulásában, ahol mindenki eldöntheti, hogy beszélget, vagy épp csak hallgat. Ott, ahol ugyanazzal a problémával küzdő nők vannak,  nyíltan beszélhetnek az érzéseikről, akár beszélhetnek helyettük mások, akik jobban kifejezik magukat. A továbblépéshez erőt meríthetnek, barátságok születhetnek, és nem utolsó sorban a női energiák segítségével a szorongás, a stressz oldódása is megtörténik.