Meddőségi terápia
Az alatt a hat év alatt elvesztem. A barátnőimmel tudtam felosztani hónapról hónapra, azt a “megint megjött” – érzést, amit egy meddő nő érez. Értették, vagy sem, sajnáltak. A meddőségi klinikán folyton stresszben várakoztam, időben szólítanak-e, beérek-e még a munkahelyemre, vagy megint helyettesíteniük kell. Nem barátkoztam senkivel. Volt néha egy-egy kérdés, olykor még valami okosat… Tovább »
Kati és Zsolt 9 évet hagytak maguk mögött. Sírva, hetekig tartott náluk a szétköltözés. Elengedték az egymásba vetett hit utolsó foszlányait is. Kati egy petevezetékkel, Zsolt pedig a meddőségével lépett ki az ismeretlenbe. Titkon már csak ezt remélték: ha együtt nem megy, akkor talán valaki mással. Még sikerülhet. Az élet egyik nagy megkeserítője az, ha…
A mai asszisztált reprodukciós eljárások sikerét nem mérik semmiféle mutatóval abból a szempontból, hogy egy adott beavatkozás előtt és után milyen volt a páciens szorongási szintje. Tény, hogy ezt a fizikailag és lelkileg is igen megterhelő életszakaszt, amit a meddőségi kezelésekkel tölt egy pár, valahogy úgy tekintik az emberek és az orvosok is, hogy az…
Egyszer, még mielőtt a szülészemet is számba vettem volna, egy papírra vetettem, hány nőgyógyásznál jártam életemben. Tizenhétnél. Sosem volt több problémám, mint más nőnek, de amikor gyereket szerettem volna, válogatós lettem. Az egyiknek a stílusa, a másiknak a kora, a harmadiknak az álszent lelkesedése, a következőnek a lepukkant magánrendelése volt a válóok. Ok, amivel időt…
Sosem felejtem el, amikor először hallottam az asszisztált reprodukciós osztályon a kezelőorvosom szájából az engem illető tényt, “ismeretlen eredetű meddőség”. Úgy léptem ki az ajtón,- kántálva magamban a kezelésem következő lépését, nehogy elfelejtsem, mi a rend,- hogy majd’ felbuktam az egyik várakozó beteg keresztbe tett lábaiban. Tudtam, hogy miért járok oda. Gyereket akartam. De azt,…
A vidéki nőgyógyászati rendelőben az olcsó ajtó minden szót átengedett. Talán nem véletlenül szólt a váróteremben a helyi rádió; nem csak a feszültség oldása volt a cél vele, hanem a kiszűrődő orvosi diagnózisok foszlányainak enyhítése. A fiatal pár már tűkön ült. A férfi kétszer ment ki az autó parkolását meghosszabbítani, mire sorra kerültek. Csak a…