A mai asszisztált reprodukciós eljárások sikerét nem mérik semmiféle mutatóval abból a szempontból, hogy egy adott beavatkozás előtt és után milyen volt a páciens szorongási szintje. Tény, hogy ezt a fizikailag és lelkileg is igen megterhelő életszakaszt, amit a meddőségi kezelésekkel tölt egy pár, valahogy úgy tekintik az emberek és az orvosok is, hogy az időközben jelentkező stressz, depresszió, szorongás, pszichoszomatikus tünetek a kezelés mellékhatásai. El kell tűrni. Olyan mellékhatások azonban, amik épphogy a sikeres megtermékenyülés ellen dolgoznak.
A meddőség, mint testi tünet, épphogy egy olyan táptalaja már eleve a sikeres teherbe esésnek, hogy erre csak átmenetileg reagálhat pozitív, felfelé ívelő hangulattal egy-egy leendő kismama. A folyamat elején, egyből teherbe esni szinte csoda számba megy, jellemzőbb a hosszan, évekig elhúzódó kezelés. Ez alatt a psziché ugyan alkalmazkodik az újfajta kihívásokhoz, és egyéntől függően történik meg a kudarcok feldolgozása, az újabb lendület megtalálása, a párkapcsolati problémák megoldása, a stressz kezelése. De nehéz elkerülni az elkeseredést.
Ekkor döbben rá mindenki, hogy hiába az orvostudomány csodája, amivel a kudarcot valló természetbe beavatkozhatnak, hiába rendelkezik a pár kellő anyagi forrással a kezelés finanszírozásához, a sikerhez ez édeskevés. A lejtőn csak ide-oda billegni lehet, se előre, se hátra, válaszok nincsenek. Telik az idő és az a folytonos torokszorító érzés nem szűnik: még mindig, még most sem sikerült!
A lelki béke messze elkerüli az embert. Számtalan módszer létezik, ami ekkor átmenetileg lecsendesíti egy kicsit a zaklatott pszichét: jóga, sport, utazás, meditáció, különféle önismereti módszerek, életmódváltás, elengedés. Ezeket ösztönösen is megkeresik a meddő nők, amikor érzik, hogy nem megy tovább. A lelki béke azonban újra borul a következő nekirugaszkodásnál. Ekkorra talán egy évvel idősebben, az orvosi értelemben vett biológiai esélyek csökkenése mellett folytatódik a kezelés.
A meddőség olyan, mint a gyász. Egy-egy kedves szót, bíztató mondatot kaphat a páciens, de a megoldás a bensőnkben van. Ahogyan helyettünk senki sem gyászolhat, helyettünk senki sem sirathatja el a meg nem érkező babát.
